Megtelik a kuka, megfogod, leviszed és kész! Tényleg nem egy űrtudomány. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer kétségbeesetten fogok állni egy szemetes felett. December volt, és ott, a kukát bámulva tudatosult bennem, hogy teljesen megváltozik az életünk azzal, hogy mostantól egyszülős családmodellbe rendezkedünk be. Még az olyan banális dolgok, mint a kuka ürítése is komoly logisztikát igényelnek. A kicsi még csak  11 hónapos volt, a nagy pedig épp, hogy elmúlt hároméves. Az teljesen evidens volt, hogy nem hagyom egyedül őket a lakásban, és arra is hiába várhattam volna, hogy majd jön valaki és segít.

Nemcsak kint volt hideg, hanem a lépcsőházban is. Így aztán egy egyszerű szemétlevitel a negyedik emeletről is egy félórás manőver lett. Ráadásul gondos, környezettudatos anyaként a szelektíven gyűjtött szemét rögtön megtriplázta a megoldandó feladatot. Szépen felöltöztettem a gyerekeket - pulcsi, szkafander, sapka. Oké, felkapom a kicsit, kézen fogom a nagyot, és indulhatunk is. Aztán jött a matek: 2 gyerek, 3 zsák és 2 kéz. Gyorsan kirobogtam a lifthez, beraktam a szemetet, ajtó kitámaszt, rohanás vissza a gyerekekért, liftbe be, a kicsi a karomon, lent az ajtó újra kitámaszt, zsákok egyenként le a lépcsőn, be a nagy kukába, közben figyelni, hogy a nagy ne szaltózzon le sehonnan, liftbe vissza, lakásba be, gyerekek kihámozva a kabátból. És a felismerés: ez most már mindig így lesz, és nem csak ez.

Az, hogy a hétköznapok megváltoznak, egy teljesen természetes dolog kisgyerek mellett, és abszolút független attól, hogy éppen hány szülő alkotja a családot. Azok a dolgok, amik egészen addig olyan természetesek voltak, mint a levegővétel, egy csapásra komoly jelentőséget kapnak. Nem akkor eszel, amikor éhes vagy, nem akkor iszol, amikor megszomjazol, nem akkor mész pisilni, amikor kell, hanem egészen egyszerűen akkor, amikor tudsz. Biztos mindenki regényt tudna írni a reggel lefőzött, aztán soha meg nem ivott kávékról, a kihűlt ebédekről és a délután rohamtempóban betolt reggelikről. Ráadásul mindez megspékelve a terhességtől teljesen széthullott memóriával. Miközben minden erőddel próbálod tartani a gyerek számára biztonságot adó napirendet, a te életedben a legtöbb dolog finoman szólva is maximum esetleges. 

Ahogy nőnek a gyerekek, szerencsére már egyre kevesebb ilyen hétköznapi dolog mögé kell komplett haditervet gyártani, és sokkal egyszerűbb a logisztika. A szemétlevitel egy közös program lett, és boldogok, ha segíthetnek benne. Az egyenlet ugyanaz: 1 anya, 2 gyerek és 3 zsák. Mindenki kezében egy, és tökéletesen működik. Emlékszem, konkrétan elsírtam magam örömömben, amikor 6 év után először tudtam úgy pisilni, hogy egyedül voltam otthon, nem kellett kapkodni, nem sírt senki (mert persze mindig abban az egy percben történik valami katasztrófa), nem kiabált senki, hogy anyaanyaanyaanyaanyaaaaa és társaságom sem volt a wc-ajtóban. 

Ha a te életedben is van éppen egy “teli szemetes”, legyen az bármi, ami megoldhatatlan problémaként tornyosul föléd, tudd, hogy ez nem marad így örökké. Minden nappal egy picit könnyebb és természetes lesz. És újra kapsz levegőt.